Blog

Az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon

Az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon

Befejeződött az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon
A Hajdú-Bihar megyei Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras és Karcag települések külterületét több évtizeden át használták az egykori KGST országok katonái bombázó lőtérként. 2015-ben a tűzszerészek egymás után bukkantak bombákra és lőszerekre. Több ezer bombatölcsér okozott tájsebet a Hortobágyi Nemzeti Park ezen részén. Az elcsúfított természetvédelmi terület lőszermentesítése évekig tartott.
„Szép munka volt, köszönöm szépen!” – Ezt mondta a mai projektzárón Nagy István. Az agrárminiszter szerint ez a természetvédelem nagy győzelme. A több mint 4100 hektáros terület tájrehabilitációja három minisztérium együttműködésének eredménye.

„E projekt keretében sikerült elhárítani minden olyan veszélyt, ami a területen felmerült. Több, mint 40 ezer lőszer, több mint 5 ezer bombatölcsér eltüntetésére került sor a projekt keretében” – tette hozzá Nagy István.

Lővészárok – lőszerkutatás – lőszermentesítés

Lővészárok – lőszerkutatás – lőszermentesítés

Lőszerkutatás – lőszermentesítés
Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Lőszermentesítés – hadisír feltárás

Lőszermentesítés – hadisír feltárás

Lőszermentesítés – hadisír feltárás
A lőszermentesítésre kijelölt projektterületen második világháborús katona földi maradványai kerültek felkutatásra. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóságának munkatársai érkeztek a helyszínre.
A feltárás során megállapítást nyert, hogy második világháborús katona földi maradványai, ruházati maradványai, valamint személyes tárgya (öv) került felkutatásra.
A felkutatott tárgyakból megállapítható, hogy a katona nemzetisége magyar, egyéni azonosításra alkalmas leletanyagot azonban nem találtak.
A HM HIM munkatársai a második világháborús katona földi maradványait, valamint a felkutatott tárgyakat a helyszínről elszállították.
Tisztelet a hős magyar katonának!
Tisztelet a hősöknek!

Lőszermentesítési tanulmány – Lőszermentesítési hatástanulmány

Lőszermentesítési tanulmány – Lőszermentesítési hatástanulmány

Lőszer-mentesítési szakvélemény készítése, mely a projekttel kapcsolatban tartalmazza a beruházási terület(ek) hadtörténeti levéltári kutatásait: a II. világháborús eseményeket, harccselekményeket; a vélhetően alkalmazott katonai eredetű robbanótestek típusainak, technikai paramétereinek rendszerezését; az alkalmassági előírásokat a lőszer-mentesítési munkák végzéséhez, valamint a lőszer-mentesítési technológia meghatározását.
A tanulmány célja, hogy egy összetett vizsgálat eredményeként rendszerezze a terület lőszermentesítésével kapcsolatos információit, illetve javaslatot tegyen, hogy szükséges-e vagy sem az adott beruházási terület lőszermentesítése.
A szakvélemény a fejlesztés és beruházás részét képezi.

Tűzszerészeti vizsgálat – lőszermentesítés

Tűzszerészeti vizsgálat – lőszermentesítés

A lőszermentesítésre kijelölt projektterület műszeres talajkutatását a Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. szakemberei végezték.
A tűzszerészek a felkutatási helyszíneken összesen 2 darab II. világháborúból visszamaradt robbanótestet azonosítottak be:
– 1 darab 50 kg-os magyar repeszbombát orosz AV1-es gyújtóval;
– és 1 darab 82 mm-es orosz repesz aknavetőgránátot.

A Magyar Honvédség tűzszerészei a bombából kicsavart bombagyújtót és az aknavetőgránátot a helyszínen robbantással semmisítették meg.
A bombatestet a Magyar Honvédség tűzszerészei a központi gyűjtőbe szállították el megsemmisítés céljából.

VALLON VXI vasdetektor

VALLON VXI vasdetektor

Lőszermentesítés – A VALLON VXI vasdetektor műszaki leírása – tűzszerészet – aknakeresés – fémkeresés – bombakeresés
A VALLON VX1 egy kompakt, rendkívül robusztus differenciál magnetométer, mely rendkívüli érzékenységének köszönhetően a talajban található betemetett bombákat, gránátokat és egyéb acéltárgyakat képes lokalizálni.
A mérési eredményt a polaritás és jelerősség tekintetében egy kijelzőn szemléltetve jelzi ki.
Ezen kívül a vasdetektor rendelkezik adatrögzítő csatlakozókkal, így számítógéppel támogatott lokalizálásra is használható (RS232, USB és Bluetooth® -technológia).

Lőszermentesítés, tűzszerész munka 2018.05.hó

Lőszermentesítés, tűzszerész munka 2018.05.hó

A tűzszerészek a felkutatási helyszínen összesen 2 darab II. világháborúból visszamaradt robbanótestet, valamint 15 darab robbanótest-maradványt azonosítottak be:
– 1 darab RG42 kézigránáttest (gyújtó nélkül),
– 1 darab 20 mm-es páncéltörő lövedék,
– 2 darab kézigránát anyagmaradvány,
– 2 darab pirotechnikai anyag,
– 2 darab 120 mm-es aknavetőgránát stabilizátor szárny,
– 1 darab 80 mm-es aknavetőgránát stabilizátor szárny,
– 1 darab 30 mm-es lőszer hüvely, – 1 darab 20 mm-es lőszer hüvely,
– 1 darab karabély lőszerhüvely,
– 5 darab karabély lőszer anyagmaradvány, – valamint repeszek kerültek felkutatásra. A fenti robbanótestek, robbanótest-maradványok, repeszek a helyszínről a Magyar Honvédség tűzszerészei által elszállításra kerültek a központi gyűjtőbe megsemmisítés céljából.

Lőszer-mentesítési szakvélemény

Lőszer-mentesítési szakvélemény

Lőszer- mentesítési szakvélemény
Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
1147 Budapest, Öv utca 189/A.v
Mobil: +36-70-433-1537
Weboldal: www.bombariado.info.hu
E-mail: kbszt@bombariado.info.hu
www.facebook.com/tuzszeresz.szolgaltato

Lőszermentesítési technikai eszközök bemutatója

Lőszermentesítési technikai eszközök bemutatója

Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Lőszermentesítési munkálataink során alkalmazott technikai eszközök bemutatója.

Lőszer-mentesítési munkálatok

Lőszer-mentesítési munkálatok

Lőszer-mentesítési munkálatok elvégzésére kerül sor:
• régészeti munkálatok;
• élőhely-rekonstrukciós munkák;
• városi rehabilitációk;
• árvízvédelmi fejlesztések, gátépítési munkálatok;
• környezetvédelmi beruházások: szennyvízberuházások, szeméttelepek rekultivációja, csatornaépítés;
• vasút- és közútfejlesztések: autópályák, utak, kerékpárutak, célkitermelő helyek;
• ipari- és lakóparkok esetén.

Aknazár – Megvan az “Attila” vonal korabeli térképvázlata

Aknazár – Megvan az “Attila” vonal korabeli térképvázlata

Megvan az “Attila” vonal korabeli térképvázlata

A magyar főváros körül kialakított védelmi rendszert, így az “Attila” vonal védőöveit a szovjet műszaki csapatok módszeresen felmérték. E felmérés adatai már korábban is ismertek voltak, magam is publikáltam ezeket. Ám a felmérés térképre vitt, nagy felbontású levéltári változatát eddig én nem láttam, de ma megtaláltam az interneten. Éljen a digitális korszak! 😉

A térkép jelmagyarázatát igyekeztem lefordítani. A lila “hangyák” nagy valószínűséggel aknazárak lehetnek.

A szovjet tüzérség tevékenysége Budapest ostromában

A szovjet tüzérség tevékenysége Budapest ostromában

A szovjet tüzérség tevékenysége Budapest ostromában

Egy frissen fellelt szovjet összefoglaló jelentés szerint az 1944. december 26. és 1945. február 12. között Budapesten harcoló szovjet tüzércsapatok az alábbi lőszermennyiséget használták fel az ostrom harcaiban, a mai főváros területén:

82 mm-es aknagránátból 335.132 db;
120 mm-es aknagránátból 121.496 db;
45 mm-es páncéltörő ágyú lőszereiből 92.431 db;
57 mm-es páncéltörő ágyú lőszereiből 2384 db;
76 mm-es ezredlöveg lőszereiből 41.176 db;
76 mm-es hadosztályágyú lőszereiből 93.881 db;
122 mm-es tarack lőszereiből 41.833 db;
152 mm-es ágyútarack lőszereiből 39.397 db;
203 mm-es tarack lőszereiből 3559 db.
Összesen: 771.289 db tüzérségi lövedék,
plusz minimum 1919 db sorozatvető rakéta.

A harcokban elesett 661 szovjet tüzér, megsebesült 2539 tüzér.

Anyagi veszteség (megsemmisült): 20 db 82 mm-es aknavető, 16 db 120 mm-es aknavető, 56 db 45 mm-es páncéltörő ágyú, 21 db 76 mm-es ezredlöveg, 86 db 76 mm-es hadosztályágyú, 30 db 122 mm-es tarack, 11 db 152 mm-es ágyútarack és egy 203 mm-es tarack.

Lőszermentesítési statisztika 2018.

Lőszermentesítési statisztika 2018.

LŐSZERMENTESÍTÉS

A Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2018-as statisztikája a műszeres talajkutatás során felkutatott robbanótestekkel kapcsolatban:
– 32 darab 120 mm-es orosz aknavetőgránát;
– 17 darab 50 mm-es magyar aknavetőgránát;
– 7 darab 82 mm-es orosz aknavetőgránát;
– 4 darab 50 mm-es német aknavetőgránát;
– 3 darab 105 mm-es magyar rombológránát;
– 2 darab RG 42 orosz kézigránát;
– 2 darab 88 mm-es német repeszgránát;
– 1 darab 53 mm-es német tüzérségi lőszer
– 1 darab 80 mm-es német aknavetőgránát-maradvány
– 1 db 82 mm-es orosz aknavetőgránát kilőtt állapotban, sérült gyújtóval;
– 1 db 25 mm-es légvédelmi lőszer hüvelye;
– 1 db RG 42-es kézigránát;
– 1 db 42. mintájú kézigránát présteste (robbanóanyaga);
– 1 db PPS géppisztoly lőszer;
– 1 db géppisztoly hüvely;
– 1 db fegyvertár;
– 1 db cseh tüzérségi lőszer gyújtórésze;
– 1 db 76 mm-es páncéltörő gránát maradványa
– 1 darab 42 M magyar kézigránát;
– 1 darab EiHgr 39 nA német „tojás” kézigránát;
– 1 darab gyalogsági lőszer;
– 1 darab 36M Vécsey magyar kézigránát szelence.
A felkutatott robbanótestek, robbanótest-maradványok a helyszínekről a Magyar Honvédség tűzszerészei által elszállításra kerültek megsemmisítés céljából.

Régészeti kutatóárkok lőszermentesítése

Régészeti kutatóárkok lőszermentesítése

Régészeti kutatóárkok lőszermentesítése: a beruházási terület precíziós nagymélységű műszeres talajvizsgálata mágneses térkép készítéssel; a kért kutatási mélység a talajfelszíntől számított -3,00 méter.

KBSZT KFT. – Kutatni szeretünk – Lőszermentesítés

KBSZT KFT. – Kutatni szeretünk – Lőszermentesítés

KBSZT KFT. – KUTATNI SZERETÜNK – LŐSZERMENTESÍTÉS
KÜLÖNLEGES BIZTONSÁGI SZOLGÁLTATÓ ÉS TANÁCSADÓ KFT.
LŐSZERMENTESÍTÉS – MŰSZERES TALAJKUTATÁS – FÉMKERESÉS
A lőszermentesítésre kijelölt munkaterületen a fémdetektoros átvizsgálás során összesen:
– 32 darab 120 mm-es orosz aknavetőgránát;
– 3 darab 105 mm-es magyar rombológránát;
– 7 darab 82 mm-es orosz aknavetőgránát;
– 2 darab 88 mm-es német repeszgránát;
– 4 darab 50 mm-es német aknavetőgránát került felkutatásra.
A felkutatott robbanótesteket, robbanótest-maradványokat a területileg illetések rendhatóság értesítését követően a Magyar Honvédség tűzszerész alakulatának tűzszerész szakemberei hatástalanították és szállították el a beruházás helyszínéről.

QUALITY ASSURANCE CERTIFICATE – explosive ordnance clearance and disposal

QUALITY ASSURANCE CERTIFICATE – explosive ordnance clearance and disposal

QUALITY ASSURANCE CERTIFICATE – explosive ordnance clearance and disposal
The company Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (Special Safety Service and Advisory Ltd.) hereby certifies that – based on the implementation plans, overview site plans and list of Uniform National Projection co-ordinates supplied by the Customer as well as their consultations with the Customer – they have completed the tasks of explosive ordnance clearance and disposal according to the actually effective legal rules and standards as well technical requirements in accordance with the provisions laid down in Works Contract No ….. by means of special devices for metal detection and bomb detection (VALLON EL 1302D2, VALLON VXC1 and LORENZ Deepmax Z1) on the area affected by the investment project.
In agreement with the Customer, the investment area was explored by means of ferromagnetic locators down to an exploration depth of -1.50 m from the actual soil surface. The data of instrumental measurements were registered and analysed. During the execution of the work of explosive ordnance clearance and disposal, altogether three explosive objects were found on 29 December 2017, 02 January 2018 and 03 January 2018.
After taking the primary safety measures, the found explosive objects were reported through the competent local police department to the duty service of the 1st “Honvéd” Explosive Ordnance Disposal and Warship Regiment of the Hungarian Defence Forces to take further measures. In accordance with the valid legal rules, it was the explosive ordnance disposal corps of the 1st “Honvéd” Explosive Ordnance Disposal and Warship Regiment of the Hungarian Defence Forces that provided for the destruction and transport of the found explosive objects.
The bomb-disposal squad of the Hungarian Defence Forces transported the found explosive objects from the site to the central receiving depot for the purpose of destruction on 30 December 2017, 02 January 2018 and 05 January 2018. After the instrumental soil exploration, no hazardous metal waste remained on the project site down to a depth of -1.50 m from the actual soil surface.
We hereby inform the Customer that if operations will be performed below the exploration depth of -1.50 m from the actual soil surface during later construction work, it will be reasonable and necessary to perform the work of explosive ordnance clearance and disposal down to the depth affected by the construction operations.

Aknamentesítés filmajánló: Az aknák földjén

Aknamentesítés filmajánló: Az aknák földjén

Film ajánlat:
Az aknák földje / A homok alatt (Under Sandet) (Land of Mine)
A második világháború végén a dán hadsereg különleges feladatra vezényli a fiatal német hadifoglyokat. Arra kényszerítik őket, hogy az életüket kockáztatásával hatástalanítsák és tisztítsák meg a dán határ mentén lévő aknamezőket. Valós történet alapján.
Végéhez közeledik a második világháború. A dán hadsereg által foglyul ejtett fiatal német katonák egy csoportját különleges feladatra vezénylik. A hadifoglyokat arra kényszerítik, hogy az életüket kockáztatásával hatástalanítsák és tisztítsák meg a dán határ mentén lévő aknamezőket. Nem számít, hogy a fiatal sorkatonáknak semmi felkészültsége, kézettsége nincs ehhez. A szörnyű tragédiákat megtapasztalva az ifjak rájönnek, hogy a háború még messze nem ért véget számukra.
Forrás: http://www.hbo.hu/movie/aknak-foldjen_628817

Kivitelezési munkálatokhoz kapcsolódó lőszer-mentesítési feladatok

Kivitelezési munkálatokhoz kapcsolódó lőszer-mentesítési feladatok

Kivitelezési munkálatokhoz kapcsolódó lőszer-mentesítési feladatok, valamint az építési munkálatokkal párhuzamos tűzszerész szakfelügyelet elvégzése.
Vállaljuk, hogy a lőszer-mentesítésre kijelölt területet a Megrendelő által elvégzett terület előkészítési munkálatokat követően (geodéziai kitűzés, bozót- és cserjeirtás, stb.) a kiviteli tervek alapján, valamint a Megrendelővel egyeztetve, a talajfelszíntől számított változó kutatási mélységig vizsgáljuk át ferromágneses lokátorokkal.

A terület előkészítése, a tervdokumentációk, régészeti szondaterv és az EOV koordinátajegyzék átadása a Megrendelő feladata. (Átnézeti helyszínrajz, részletes helyszínrajz, stb.)

Lőszer kutatás – fémkeresés – fémmentesítés

Lőszer kutatás – fémkeresés – fémmentesítés

A lőszermentesítés a fejlesztés és beruházás részét képezi.

Lőszermentesítés – lőszer felkutatás 2017

Lőszermentesítés – lőszer felkutatás 2017

Lőszer felkutatás – lőszermentesítés
Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Lőszermentesítendő terület nagysága: 10.000 m2.
A lőszermentesítés kutatási mélysége: a talajfelszíntől számított -3,00 méter.
A lőszer felkutatás mágneses térképkészítéses módszeren alapuló lőszer-mentesítési technológia alkalmazásával történt.