Budapest, 2012. október 18., csütörtök (MTI) – A tűzszerészek csütörtökön megállapították, hogy egy ötszáz kilogrammos, második világháborús bomba van a fővárosban az Északi összekötő vasúti hídnál. A hatástalanítás miatt pénteken egy kilométeres körben kiürítik az épületeket és lezárják a környéket – mondta Várkonyi Melinda, a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-nek.
Az északi összekötő vasúti híd a Budapest-Esztergom vasútvonalon, Angyalföld és Óbuda között előreláthatóan fél tíztől fél tizenegyig lesz lezárva a Magyar Honvédség tűzszerészeti szolgálatának kérésére.
Két utca egy-egy szakaszát lezárták, és tizenhat házat ürítettek ki Érden, ahol hétfő délután vélhetően egy tüzérségi lövedéket találtak – közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-vel.
A tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 2404 bejelentést kaptak.
Szolnokon a belvárosi Tisza- és Zagyva-híd lezárására, illetve a helyszínhez legközelebb álló Gutenberg téri társasház kiürítésére azért volt szükség, mert a tűzszerészek megérkezése után kiderült: éles robbanótestre bukkantak egy töltésszakasz árvízvédelmi fejlesztésén dolgozók.
Színes képek az első világháborúból
A tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 2158 bejelentést kaptak.
Makó – Házi csatornabekötés alkalmával két rozsdás bomba került elő a földből Makón, a Kökény utcában. A bombákat a fővárosi tűzszerészek most vizsgálják.
2055 bejelentés!
Megsemmisítették a vasútvonal-felújítás során talált hét tonnányi lőszert Örményesnél.
Nagy durranás lesz Örményesen szerdán. A tűzszerészek két robbantással több tonna robbanóanyagot repítenek a levegőbe.
Ebben az esztendőben eddig egészen pontosan 2021 alkalommal kérték a honvédség tűzszerészeinek segítségét.
Teljes, kizárásos vágányzár és állandó, huszonnégy órás tűzszerészi felügyelet mellett zajlik a 100-as fővonal Fegyvernek-Örményes–Kisújszállás közötti szakaszának ágyazatrostálása.
Elszállították azt a második világháborús robbanószerkezetet, amelyet csatornaépítés közben találtak pénteken Székesfehérváron, a Seregélyesi úton.
Hatvannyolc esztendővel ezelőtt, 1944 őszén egy magyar lőszerszállító vasúti szerelvényt légitámadás ért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Örményes település határában. Három kocsi robbant fel és gyulladt ki, a bennünk felhalmozott tüzérségi lövedékek egy része megsemmisült, jó néhány darab azonban csak szétszóródott a detonáció következtében.
Öt kilogramm gyalogsági lőszert találtak a Magyar Honvédség tűzszerészei kedden a Velencei-tóban, Gárdonynál, miután egy bejelentést követően búvárokkal átkutattak egy 450 négyzetméteres területet – közölte az MH tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
Óriási robbanás rázta meg Münchent tegnap éjszaka, a tűzszerészeknek a beszámolók szerint a helyszínen kellett felrobbantaniuk egy második világháborús bombát. Bombát találtak az amszterdami Schipol repülőtérnél is.
Százával kerülnek elő II. világháborús robbanószerek a Budapest-Debrecen vasútvonal egy rövid szakaszán. A tűzszerészek ellepték Örményest
Feltehetően világháborús aknagránátot talált egy fürdőző szombat délután a balatonvilágosi községi strandon
A tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 1831 bejelentést kaptak.
Comment