Tűzszerészek vezetési gyakorlaton

A június elején megtartott kétnapos gyakorlaton 24 fő szerzett típusvizsgát az alakulat Mercedes, UAZ terepjáróira, IVECO, MAN teherautóira, valamint Unimog 4000 tűzszerészjárművére. A gyakorlat célja a nehéz terepviszonyok közötti vezetés volt, így a gépjárművezetőknek alkalmuk volt használni a terepváltót, a felezőt, megismerni a járművek viselkedését, képességeit a nehéz terepen. A vezetési pálya 2,5 kilométeres kijelölt szakaszán több akadályt kellett a járműveknek leküzdeniük: volt szlalom, kiemelt nyompálya, vizesárok, siratófal, de az erdőkertesi erősen homokos talaj már önmagában is nehezítő körülménynek minősült, mivel a súlyos gépjárművek könnyen elássák magukat benne.

Vezetési gyakorlat a tűzszerészeknél

A gyakorlat újdonsága volt az AN/PVS14 típusú éjjellátó berendezés használata. A harcjárművekhez rendszeresített eszköz, − mely a teherautóknál nem tartozék − eddig nem szerepelt a járművezetők felkészítésében. Idén azonban ezt is beépítették a kiképzés programjába, felhasználva az alakulat gépjárműparkjában található Cougarok éjjellátó készülékeit.

Vezetési gyakorlat a tűzszerészeknél

A logisztikai század gépjárműveinek és vezetőinek fel kell készülniük rá, hogy adott esetben nehezített körülmények között, nehéz terepen kell majd vezetniük, erre ugyanis számos alkalommal szükség lehet. Ilyen lehet például − a harci körülményeket figyelmen kívül hagyva − egy katasztrófavédelmi helyzet, amikor bármilyen szállítási feladat végrehajtására képesnek kell lenniük. Ennek biztosítása érdekében szerepel az alakulat kiképzési tervében negyedévente ilyen típusú gyakorlat, melynek következő állomása az őszi osztályba soroló vizsga lesz.

Forrás:http://www.haborumuveszete.hu/

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.