Tűzszerész munka – aknamentesítés

A Horvát Aknamentesítési Központ (HRC) adataira hivatkozva azt írták, hogy Horvátországban valószínűsíthetően 666 négyzetkilométeren van még aknaveszély. A területen körülbelül még 90 ezer taposóakna vagy egyéb robbanószerkezet maradt vissza a horvátországi háborúból.

A halálos áldozatokon túl a robbanásokban megsebesültek között 315-en könnyebben, míg 1120-an súlyosan sérültek meg – emelték ki a tájékoztatóban.
Az 1991-től 1995-ig tartó horvátországi háborúban a szerbek és a horvátok gyalogsági aknákat telepítettek a frontvonal hosszában, amiről gyakran nem is készítettek nyilvántartást. Ezért történhetett meg, hogy a lakhelyükre visszatérő családok a jelöletlen aknamező szomszédságában voltak kénytelenek élni.

A HRC munkáját dicséri, hogy 1998-as megalakulásakor még 13 ezer négyzetkilométer volt “aknagyanús”, ez mára 666-ra csökkent – hangsúlyozták a honlapon.

Horvátország a gyalogsági aknák által leginkább veszélyeztetett országok egyike – közölte korábban egy horvát aknamentesítési szakember az aknákkal kapcsolatos felvilágosítás és aknamentesítési segítségnyújtás nemzetközi napján.

Úgy tervezik, hogy az aknamentesítést 2019-ig befejezik Horvátországban, a munkálatok menetét azonban nagyban befolyásolják az anyagi lehetőségek. A horvátországi aknamentesítés eddig 4 milliárd kunába (160 milliárd forint) került, s még legalább ennyit fog felemészteni a még aknagyanús területek átkutatása.
Forrás: MTI

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.