Kézigránát, gyalogsági lőszer, légvédelmi repeszgránát, aknavetőgránát hatástalanítása.

Március 19-én Pákozdról érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez, amely szerint a Budai úton egy munkagép több, feltételezhetően második világháborús robbanószerkezetet fordított ki a földből. A  tűzszerészjárőr a munkagép kanalában összesen hat darab, különböző típusú, szovjet gyártmányú kézigránátot, valamint három kilogrammnyi vegyes gyalogsági lőszert talált. A veszélyes szerkezeteket a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Március 21-én a vértestolnai temetőben akadt dolguk a tűzszerészeknek. Exhumálás közben ugyanis három darab, német gyártmányú kézigránát, valamint egy kilogramm gyalogsági lőszer került elő.,Másnap ismét ki kellett vonulniuk a sírkertbe a tűzszerészeknek, ekkor  egy újabb, német gyártmányú kézigránátot, valamint öt darab, 7,92 milliméteres lőszert szállított el a helyszínről.

Ugyancsak március 21-én Debrecenből is érkezett egy bejelentés , amely szerint az egyik belterületi szántóföldön – a tavaszi földmunkák közben – egy 88 milliméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránátot találtak.

Március 24-én  Galgamácsán egy darab 76 milliméteres repeszromboló gránátot , míg Nagyvázsonyból négy darab 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került előtalállásra. A második világháborús robbanószerkezetek mindkét helyen földmunkák közben kerültek elő.

Forrás:honvedelem.hu

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.