Bombariadó volt 2011 január 20-án délelőtt a Pesti Központi Bíróságon. Egy férfi hívta fel telefonon a budapesti rendőr-főkapitányságot azzal, hogy robbanószerkezet van az intézményben.
Nem kellett kiüríteni a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épületét a bombariadó miatt – közölte a Fővárosi Bíróság Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya csütörtök délben az MTI-vel. A közlemény szerint az épület tűzszerészek átvizsgálják, de a tárgyalások zavartalanul folytatódnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az épületet kiürítése után megkezdték a terület átvizsgálását.
Comment