Akna-mentesítés indul Baranyában

Sárok, a Baranya megyei település széle már szinte érinti a magyar–horvát határ azon szakaszát, amelyet a kilencvenes évek elején dúló délszláv háború idején a túloldalon elaknásítottak. A csaták elülte után két évtizeddel is fennálló veszélyre azonban semmilyen tábla nem figyelmeztet – a HVG helyszínen járt tudósítója az autóval és gyalogosan bejárt 10 kilométeres határszakaszon legalábbis nem találkozott ilyennel. A táblák, ha egykor talán voltak is ilyenek, eltűntek. A határ horvátországi oldalán a figyelmeztető jelzések eltulajdonításáért egyébként 10 ezer kuna, azaz mintegy négyszázezer forint büntetés jár.

Aknaveszélyre figyelmeztető tábla a horvát oldalonFotó: Dudás Szabolcs

Jelzőtáblák ide vagy oda, a helyiek többsége nem tart a gyilkos tárgyaktól. Mint mondják: ha akadna még a föld alatt megbújó veterán szerkezet, azt „valaki biztos észrevette volna”. Pedig volt már, aki szerencsétlenül járt a baranyai határszakaszon – igaz, nem a közelmúltban. A mai napig vitatott, hogy az az alsószentmártoni asszony, aki 1993 tavaszán csigaszedés közben aknára lépve elveszítette a bal lábát, a határ melyik oldalán szenvedett balesetet. Állítása szerint a határtól úgy másfél méterre innen, tehát magyar földön történt az eset, a hatóságok ellenben a horvát oldalt jelölik meg a hivatalos iratokban. Annyi bizonyos, hogy a sérült a „határjelzés elmaradása miatt” beperelte a területért felelős oldi önkormányzatot, a pert azonban elveszítette. Egy szintén szerencsétlenül járt veszprémi férfi 1995 nyarán Kislippó térségében hozott működésbe botlódrótos aknát, de megúszta az incidenst: csak néhány szilánkot műtöttek ki a lábából a mohácsi kórházban. Korábban egy beremendi férfi tűnt el a térségben, utóbb a határ közelében megtalálták a csizmáját és a derékszíjcsatját. A gyanú szerint ő is a gyilkos mező áldozata lett. A határ túloldalán ma sem ritkák a tragédiák. Pár hete egy horvát tűzszerész vesztette életét; egyik társa – a magyar határtól 30 kilométerre – sebesülésekkel megúszta.

A balesetek civil áldozatai leginkább a térség mélyszegénységben élő, jelentős számú roma népességéből kerülnek ki. Körükben kirívóan magas a munkanélküliség, így sokan nemcsak csigázni, de gombászni is kijárnak a háborítatlannak látszó területekre. A veszélyzóna méreteit nehéz megítélni. Nincs statisztika, hogy annak idején pontosan hány aknát telepítettek a térségbe, s közülük mennyi kerülhetett – inkább tévedésből, semmint szándékosan – a határon innen. Ami biztos: húsz éve megoldatlan a felderítésük. A határnyiladéknak nevezett öt méter széles, nyolcvan kilométer hosszú határszakaszt – amelyet a határkövek középen választanak el – a délszláv válság kezdete óta meg se próbálták megtisztítani.

A jelenlegi magyar–szerb–horvát hármas határtól nyugatra, a Drávaszabolcsig húzódó szakaszon a szerbek 1991-től több ezer aknát helyeztek el úgy, hogy azok néhány esetben centiméternyi vagy 1-3 méternyi távolságban magyar területre kerültek – derül ki Csapody Tamás A gyalogsági aknák Magyarországon című, a Landmine Monitor 2000 részére készített tanulmányából. Az egykori raportőr a HVG-nek elmondta, 2000 és 2005 közötti jelentéseiben többször is kifogásolta, hogy a magyar fél rendre azt állította, területén nincsenek gyalogsági aknák, „most pedig a semmiből, egyszer csak mégis lettek”. Csapody arra is emlékeztetett, hogy a külügynek utóbb kényszerűen magyarázkodnia kellett. Az aknamentesítésre, illetve az áldozatok megsegítésére létrehozott nemzetközi szervezet, az ICBL nehezményezte ugyanis, hogy a Magyarország által 1998-ban ratifikált ottawai egyezményben kötelezően előírt éves jelentésében nem tett említést a problémáról.

A déli végeken a legnagyobb veszélyt ma azok az aknák okozhatják, amelyeket a szerb szabadcsapatok helyeztek el, róluk ugyanis semmilyen információ nincs. A Jugoszláv Néphadseregnél annak idején készültek feljegyzések arról, hova hány aknát telepítettek, ám ez a dokumentáció sem teljes. A horvátoknál működő Aknamentesítő Központ ugyanakkor már évekkel ezelőtt jelezte az illetékes magyarországi szerveknek, hogy a Beremend környéki határszakaszon és a Mohács melletti részen a határvonal magyarországi oldalán egészen biztosan lapulnak a földben gyilkos szerkezetek. Robbanásokra utaló jelekből – például állati maradványok, csontok, apró gödrök – szintén a körzet veszélyességére lehet következtetni.

A szerbek állítólag azért vették körül magukat a robbanó védvonallal, mert a horvátok magyar területen keresztül támadták hátba a csapataikat. Ha ez így volt, kérdés, hogy a horvát csapatok hogyan tudtak észrevétlenek maradni? Bózsing György, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője a HVG ezzel kapcsolatos kérdésére a sejtelmes „voltak határesemények” választ adta. „Ha támadtak, ha nem támadtak, a szerbeknek harcászati szempontból minden oldalról védeniük kellett magukat” – mondta, hozzátéve, hogy a múlt felderítése már a történészek dolga, az övék a fennálló veszély megszüntetése. Erre jó esély nyílt azzal, hogy az aknaszennyezett területek rehabilitációjára a határokon átívelő program keretében hárommillió euró uniós támogatást kapott a két ország. A munkában a horvát Aknamentesítő Központtal együttműködve magyar oldalról a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság vesz részt. Munkájukat segíti, hogy az uniós forrást a magyar állam 250 ezer euróval kiegészítette.

Az aknamentesítés négyzetméterenként 1,2–12 euró közötti összeget emészt fel, attól függően, hol milyen módszert kell alkalmazni. Ahol a terepviszonyok – például vízzel borított földek – miatt a gépeket nem lehet használni, kézi mentesítést kell alkalmazni. Ez a legveszélyesebb és egyben a legdrágább – mondta Bózsing, aki úgy látja, a kétéves program első fele a feltérképezésről fog szólni. Először is légi fotók alapján jelölik majd ki az aknagyanús területeket. A felderítést végző céggel, a Lanfarm Kft.-vel 400 figyelmeztető táblát is legyártat a kapitányság, melynek nyomán a lakossági bejelentések gyarapodására is számítani lehet.

Az aknamentesítés nem pusztán életbevágóan fontos és veszélyes feladat, de óriási üzlet is. Világszerte komoly verseny folyik az ilyen megbízásokért, amelyekre sokszor épp az egykor ellenséges hadseregek kiszolgált katonái pályáznak – emlékeztet Csapody. A horvát–magyar mentesítési munkákra a közeljövőben közbeszerzési pályázatot írnak ki. A munkát lassíthatja, hogy a határszakasz 13 kilométer hosszban a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, amelynek vezetésével szintén egyeztetnie kell a kapitányságnak. Annál is inkább, mert a Csapody-féle jelentés szerint az átnyúló aknák jelentős része a park területén található.

RÁCZ TIBOR

Forrás:http://hvg.hu/hvgfriss/2012.18/201218_aknamentesites_baranyaban_kitaposva