Budapest bombázása a II. világháborúban, 1944. április 3-i amerikai légitámadás – Lőszermentesítés

Lőszermentesítés – bombakutatás – tűzszerészeti munkák – tűzszerész tevékenység

„Minél beljebb érek, annál vigasztalanabb kép fogad. (…) Olyan az egész, mintha valami borzalmas orkán zúdult volna végig a tájon (…) Mindenütt van a közelben gyár vagy vasútállomás vagy más katonai célpont. Igaz, hogy a közelben sok a kórház és kisemberek lakásai.

Szorongó érzéssel ballagok vissza. Tűnődöm és lesem az embereket. Kíváncsi vagyok, kit szidnak. Senkit. Hallgatnak. Hallgatnak és dolgoznak. (…)

(Zimándi Pius István naplóbejegyzése az 1944. április 3-i amerikai légitámadásról)

A magyarországi légiháború nyitányaként pontosan 75 éve, 1944. április 3-án támadták meg országunkat először az ellenséges amerikai bombázó repülők, majd 1945. március 26-án, egy Szombathely elleni bombázással záródott le történelmünk eme rövid, mégis roppant intenzív időszaka. Az alábbiakban egy közeljövőben megjelenő tanulmányomra (Az amerikai légierő Budapest elleni légitámadásai a II. világháború idején címmel előkészületben) támaszkodva fogom elemezni a Budapest ellen végrehajtott amerikai légitámadásokat, majd ennek összegzéseként véleményt formálok arról a kérdésről is, vajon az 1944 – 1945. évi légiháborúban Budapest felülreprezentált célpont volt-e a vidéki városokhoz képest?
A kissé eltúlzott magyar statisztikai adatok szerint legalább 1.024 magyar települést ért a II. világháborúban légitámadás, azonban ennek jó része minden bizonnyal nem valódi, célzott légicsapás lehetett. Az amerikai légierő pontos statisztikája szerint a bombázóik Magyarországra összesen 20.164,91 metrikus tonna (22.228 rövid tonna) tömegű bombát dobtak le.

A második világháborús magyarországi légiháborúban, amely tehát majdnem egy évig tartott, 14 napon támadták az amerikaiak Budapestet, és mindezt fél éven belül, 1944. április 3. – 1944. szeptember 20. között! Az amerikaiak ezen két hét alatt a fővárosban négy nagyobb célcsoport (pályaudvarok, olajipar, repülőterek, egyéb célpontok) ellen 29 légitámadást hajtottak végre. Figyelemreméltó, hogy a támadások 50%-át két nyári hónapon (június-július) belül, a 35%-át pedig szeptemberben hajtották végre az amerikai bombázók. Sarkosan, illetve cinikusan fogalmazva a főváros lakossága valójában fél éven belül mindössze két hétig kellett rettegjen a levegőből érkező pusztítástól, azonban a légiriadók, zavarórepülések folyamatosan terhelték az idegeket, nem is beszélve járulékos károkról.

Az általános tendenciának megfelelően a vasúti közlekedési objektumok ellen történt a támadások majdnem harmada, összesen kilenc, az olajipar és a repülőterek ellen hat-hat, míg három az egyéb célok közé sorolt Dunai Repülőgépgyár ipartelepe ellen. Leegyszerűsítve, az általános stratégiai célkitűzéseknek megfelelően a repülőgépgyártás és repülőterek, a közlekedés és az olajipar voltak a kiemelt célpontok a fővárosban. A Budapest elleni légitámadásai során az amerikai légierő összesen 3.336 bombázógépet bevetve, 77.935 darab, 7.475,07 metrikus tonna (8.239,85 rövid tonna) tömegű bombát dobott le.
Budapest ellen a hadműveleti térségben tevékenykedő elsődleges szövetséges stratégiai légierő, az amerikai 15. Légi Hadsereg mind az öt magasabb egysége (Bomb Wing) bevetésre került, egyszerre azonban csak legfeljebb négy. A 14 napból három alkalommal is ilyen óriási erő támadt a fővárosra, 1944. április 13-án, július 27-én, végül szeptember 17-én, azonban csak egyetlen alkalommal, 1944. július 27-én támadt minden bombázó egység azonos célpontot, a Weiss Manfréd konszern csepeli ipartelepét.
A támadások útvonaláról elmondható, hogy amíg az 1944. április és július közötti időszakban a lehető legegyszerűbb útvonalakon, azaz a Dunántúlon keresztül a Balatonig, majd általában a Dunántúli-középhegységet követve, illetve a Duna és a Tisza folyók mentén repülve haladtak, addig szeptemberben már szerteágazó és általában nagyon széttagolt és bonyolult útvonalakat használtak a rá-, és visszarepülések alkalmával. Ennek több oka is lehet, de talán a legkézenfekvőbb az, hogy augusztus végéig még komolyabb ellenállásra volt képes a magyar és a német légierő, az augusztus 22-i légiharcok után azonban már nem. Emellett a szeptemberi támadások során már sokkal bonyolultabb tervezést igénylő támadások voltak, ugyanis a célterületen szétszórtabban elhelyezkedő objektumok együttes rombolására is sor kerülhetett, amely valószínűleg szintén az ellenállás elgyöngülése miatt volt lehetséges. A támadások során tapasztalható időjárás az évszakot és éves időszakot figyelembe véve természetesen alapvetően jó volt, ez egyébként is alapvető követelmény a repüléshez. A támadások során a légvédelmi tüzérség, valamint a magyar és német légierő által kifejtett ellenállás, azaz a légiharcok túlnyomó többsége a Dunántúl Balatontól északra fekvő részein és Budapest légterében zajlottak le. Az ország Dunától keletre és kisebb mértékben még a Dél-Dunántúl is szinte teljesen védtelen volt, a vadászerőink elhelyezkedése ezen légtérszakaszok védelmét lehetetlenné tette.
A támadó alakzatok bombaszórásának részletes ismertetése sajnos a jelenlegi kutatási eredmények alapján még nem lehetséges, azonban az köztudott, hogy több támadás során hatalmas polgári veszteségeket okoztak az elcsúszott bombaszőnyegek. A veszteségeket tekintve a korábbi kutatások, illetve a magyar statisztikai adatok szerint Budapesten a bombázások következtében 6.500 fő hunyt el. Ez az statisztikai adat számomra pontatlannak, elnagyoltnak tűnik, valamint a sebesültek adatait vélhetően mellőzi. Miután azonban a személyi veszteségek kutatásában nincs gyakorlatom, a fenti kutatási eredmények feltételes elfogadásával a kérdést főként az anyagi károk felől kívánom megközelíteni mindamellett, hogy az anyagi károkra, főként a polgári veszteségekre vonatkozó magyar források sem teljesek, erősen összekeveredtek, illetve töredékesen maradtak meg. (A továbbiakban összehasonlítási alapként az 1938. évben meghirdetett „győri program” számadatait ajánlom figyelembe, melynek keretében a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy öt év alatt egymilliárd pengőt ruházzon be hadi célokra, azaz évente mintegy 200 milliót. Ez hatalmas összeg volt, hiszen a harmincas években évente átlagosan az egész magyar gazdaság tőkeakkumulációja nem haladta meg a 180 millió pengőt! Az 1938. évi pengő értékének az 1944. évi körülbelül a negyede volt.) A légoltalmi besorolásuk alapján az I. és II. csoportba sorolt vagyontárgyaknak minden támadás után önállóan be kellett nyújtaniuk a kárjelentésüket az illetékes minisztériumhoz, így az egyes objektumok, épületek, ipartelepek kárjelentései nagyon fontos adatokkal, információkkal szolgálnak az egyes légitámadások hatásairól. Emellett a polgári objektumok, középületek kapcsán M. kir. rendőrség budapesti főkapitánya, mint a Székesfőváros légoltalmi parancsnoka összefoglaló kárjelentéseiből meríthető adatok fontos és érdekes összehasonlítási alapot fognak képezni egy jövőbeli, az amerikai dokumentumokkal történő összehasonlításon alapuló kutatás során.

Nagyon érdekes és fontos a polgári veszteségek mellett az ipari veszteségek kérdése, jobb híján idesorolva a Magyar Államvasutak (MÁV) veszteségeit is. A MÁV teljes II. világháborús vesztesége 1938. évi értékben kifejezve elérte a horribilis 4.581.900.000 Pengőt, melyből a légitámadások megközelítőleg 640.945.000 Pengőt okoztak. A vasutak állapota a légitámadások következtében 1944. október elejére katasztrofálissá vált, hiszen a folyami átkelőhelyek és a pályaudvarok elleni sorozatos támadások miatt a közlekedési rendszerben már ekkorra kaotikus állapotok álltak elő. A bombázásokban érintett hadiüzemek, ipartelepek szintén tetemes anyagi károkat szenvedtek. Példaként csak a Dunai repülőgépgyár bombakárai az 1944. évi értékben számítva elérték a 229.147.933 Pengőt, ugyanakkor a Weiss Manfréd csepeli ipartelepe 268.793.700 Pengő összegre becsülte a saját kárainak mértékét. Mintegy a bombakárok mellékhatásaként jelentkeztek még a légoltalmi, majd hadműveleti kiürítés költségei, sőt a haditermelésben mutatkozó kiesések, melyek szintén hatalmas összegekre rúgtak.
Válaszra vár még az előszóban említett kérdésem, miszerint fontosságát tükrözve Budapest felülreprezentált célpont volt-e a vidéki városokhoz képest az 1944 – 1945. évi légiháborúban? Összegezve a fentieket, az amerikai statisztikai adatok alapján az 1944. április 3.-1944. szeptember 20. közötti kevesebb, mint fél éven belül, 14 nap alatt a Magyarországra ledobott összes bombamennyiség 37%-át Budapestre szórták le az amerikai bombázók. Mint ebből levezethető, a fővároson kívül az összes ledobott bombamennyiség 63%-a esett le, tehát nem egészen a 2/3 része! Ez alapján akár azonnal ki is jelenthetnénk, hogy a főváros túlsúlya egyértelműen kidomborodik, hiszen az összes Magyarországra ledobott amerikai bombamennyiség több, mint 1/3-ában részesült. Ha azonban ezt az adatsort tovább boncoljuk és célcsoportonként is kielemezzük, akkor már jóval árnyaltabb képet alkothatunk. Ha csak az egyes budapesti célcsoportok, azokon belül is az egyes célpontok ellen intézett amerikai légitámadások számát tekintjük, akkor láthatjuk, hogy egy nagyobb jelentőségű vidéki város ellen nagyjából ugyanannyi támadást intéztek az amerikai bombázók, mint a legfontosabb budapesti célpontok esetében (Shell olajfinomító, Dunai repülőgépgyár, Ferencváros és Rákos pályaudvarok, a repülőterek). Láthatóan az általános országos tendenciát követve a vasúti célok célcsoportja túlsúlyban volt Budapest tekintetében, emellett nagyszerűen kirajzolódik a magyar ipar sebezhetősége is. Az ipartelepek koncentráltsága ugyanis, amely a profitorientáltság szempontjából roppant gazdaságos volt, azt eredményezte, hogy az olajipart és a nehézipari termelést aránylag kevés támadással lenullázták az amerikai bombázók.
Megválaszolva a feltett kérdésemet, véleményem szerint amennyiben csak a főváros és vidék relációjában elemezzük az adatainkat, akkor kijelenthető, hogy Budapest valóban felülreprezentált volt a második világháborús légi háború tekintetében. Ha azonban külön a célcsoportokat vizsgáljuk, illetve elemzésünket tovább bontjuk az egyes célpontokra, akkor az egyes budapesti célpontoknak (célcsoportoknak) nagyjából ugyanakkora terhet kellett elviselniük, mint egy fontosabb vidéki nagyvárosnak. Ez esetben a főváros felülreprezentáltsága már bizonytalanabb, legalábbis olyan célpontok, és célcsoport esetében, amely minden nagyvárosban fellelhető, jelesül a vasúti közlekedést. Miután azonban a vasúti hálózatunk, valamint az ország gazdasági-, ipari központja a korszakban Budapest volt, egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen nagy arányban részesült az amerikai repülők „égi áldásában”, sőt esetében kétséges, hogy vajon értelmezhető-e egyáltalán a felülreprezentáltság fogalma? Az azonban minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy az amerikai légierő által a II. világháborúban Budapest volt a legbombázottabb magyarországi terület.

Függelék

A 15. AAF által használt mértékegységek

1 mérföld/óra (mph) = 1,6 km/h

1 láb (foot) = 0,3 m

1 font (lbs) = 0, 4536 kg

1 könnyű tonna (short ton) = 0, 907 metrikus tonna

Az amerikai légierő egységei és alegységei

Légi Hadsereg – Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének magasabb szervezeti és vezénylési egysége. A földközi-tengeri hadműveleti térségbe telepített amerikai 15. Légi Hadsereg öt stratégiai bombázó wingből állt fel, amely 21 bombázó és hét vadászrepülő groupra tagozódott.

Bomb Wing – Ezred méretű, általában 3-4 Bomb Groupból álló bombázó repülő alegység.

Bomb Group – Osztály méretű, általában négy bombázó századból álló repülő alakulat.

Bibliográfia

Craven, Wesley Frank – Cate, James Lea (1983): The Army Air Forces in World War II, Volume Two, Office of Air Force History, Washington D.C., 1983.

Pataki Iván-Rozsos László-Sárhidai Gyula: Légiháború Magyarország felett i-ii. kötet, Zrínyi, Budapest, 1992.

STARK Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége, Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok 3., Budapest, 1989.

Hammel, Eric: Air War Europa – America’s Air War against Germany in Europe and North Africa, Chronology 1942 – 1945, Pacifica Press, 1994.

Army Air Forces Statistical Digest World War II, Prepared by Office of Statistical Control, December 1945.

Oláh András Pál: A szegedi hatósági légoltalom rövidített története a kezdetektől az 1941. évi jugoszláv légitámadásokig, Magánkiadvány, Szeged, 2014.

Oláh András Pál: Az OVERLORD hadművelet, azaz az 1944. évi nyugat-európai partraszállás számára nyújtandó légi támogatás a Földközi-tengeri térségből (Forrásközlés), Belvedere Meridionale 27. évf. 4. sz. (2015/4. sz.), 123-128. pp

Oláh András Pál: A Földközi-tengeri Szövetséges Légierő Magyarországra vonatkozó felderítése, valamint a szövetséges légitámadások általános fotókiértékelése a II. világháború idején, Belvedere Meridionale 30. évf. 1. sz. (2018/1. sz.), 146-168. pp

Bartha Tibor: Magyarország II. világháborús bombázásakor alakalmazott brit bombák I. rész, Haditechnika XXXV. évfolyam 2001. július – szeptember

Bartha Tibor: Magyarország II. világháborús bombázásakor alakalmazott brit bombák II. rész, Haditechnika XXXV. évfolyam 2001. október – december

Bartha Tibor: Magyarország II. világháborús bombázásakor alakalmazott brit bombák III. rész, Haditechnika XXXVI. évfolyam 2002. január – március

AUSCH Sándor: A háború finanszírozása és az 1938-1944. évi infláció, A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének Évkönyve. I. 1957. Szerk.: Friss István etc., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957., 322-354. o.

BOTOS János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938-1946, Múltunk 2016/1, 160-206. o.

ZIMÁNDI Pius István: Egy év története naplójegyzetekben (1944. március 19.-1945. március 17.), Magvető, Budapest, 2015.

Levéltári források

Air Force Historical Research Agency (AFHRA)

The National Archives of United States (NARA)

The National Archives (London)

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Hadtörténelmi Levéltár

Forrás:Szerző: Oláh András Pál 2019-04-03MAGYAR TÖRTÉNELEM
http://ujkor.hu/content/budapest-bombazasa-ii-vilaghaboruban