Magyaroszág katonai részvétele a II. világháborúban

Magyarország 1940 -ig, vagyis a Horthy-korszak 1920 -ben kezdődő két évtizede alatt teljes mértékben elköteleződött Németország oldalán. A Führer visszaadta Trianonban elvett területeink egy részét, aminek fejében 1940 novemberében csatlakoztunk a fasiszta országok Háromhatalmi Egyezményéhez. Innentől már nem volt visszaút: Magyarország a III. Birodalom oldalán sodródott a második világháborúba.

Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, és elhatározta a Balkán megtámadását is. Magyarország ezzel kényszerpályára került: Németország szövetségeseként nem mondhatott nemet egy Hitler részéről érkező kérésre, mely a hadműveletekben való magyar részvételt szorgalmazná. Nem is kellett erre sokáig várni, ugyanis 1941 március 27 -én Hitler maga szólította fel – követek útján – Horthyt: a magyarok vegyenek részt a Jugoszlávia elleni német támadásban. A helyzet azonban nagyon kínos volt hazánk számára, hiszen Teleki Pál miniszterelnök, aki alig 3 hónappal korábban, 1940 december 12 -én saját kezűleg írt alá „örök barátsági szerződést” délszláv állammal. A válságos helyzetet a magyar miniszterelnök nem tudta feloldani, így 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerződésszegés helyett. Utódjának – Bárdossy Lászlónak – már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában.

Ami a katonai eseményeket illeti, a balkáni hadműveletek után következett a Szovjetunió: 1941 június 22 -én a német hadsereg – hadüzenet nélkül – 4 millió Wehrmacht katonával indult meg az oroszok ellen, és azonnal gyors sikereket aratva hatolt egyre mélyebben a Szovjetunióba. A támadásban részt vett Hitler teljes szövetséges rendszere (románok, olaszok, spanyolok), így hamar felvetődött, hogy Magyarországnak is támogatnia kéne a németeket. A magyarok hadba lépését végül Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. Legalábbis ez volt a közvetlen ürügy. A felségjelzés nélküli gépek valószínűleg valóban a szovjetektől érkezhettek (ez tökéletesen ma sincs bizonyítva), de hogy szándékosan dobták volna bombáikat magyar területre mindenképp kétséges. Az viszont bizonyos, hogy az eset “kapóra jött” a háború-párti Bárdossy-kormány számára, mely így hadba-lépésünkhöz hivatkozhatott az incidensre. Az eset másnapján: 1941 június 27-én hazánk belépett a második világháborúba, és hadat üzent a Szovjetuniónak. A németekkel együtt a Szovjetunióba behatoló magyar haderő miatt rövid időn belül Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is.

MAGYAR KATONÁK A SZOVJET FRONTON

A magyar hadvezetés 5 dandárt, összesen 40 ezer főt jelölt ki a Szovjetunió elleni támadásra, Szombathelyi Ferenc tábornok vezetésével. A gyorshadtestből 2 gépkocsizó dandár és egy lovasdandár, a kassai hadtestből pedig egy hegyi és egy határvadász dandár alkotta a Kárpát csoport nevű támadó alakulatot. A németekkel összehangolt feladatuk kettős volt: a gyorshadtestnek csatlakozva a német déli hadseregcsoporthoz, egészen a Donyec folyóig kell előretörnie; míg a kassai hadtest két dandárának megszálló feladatokat kell ellátnia.

A Kárpát-csoport 1941 július 1 –én lépte át a határt (a gyorshadtest némileg lemaradva, mert Jugoszláviából vonták ki őket), és egy hónappal később, 1941 július 31 –re a gyorshadtest elérte a Dnyeper parti Zaporozsjét. Itt komoly harcokat kellett vívniuk a zaporozsjei szigetért, ahonnan folyammegfigyelést kellett folytatniuk. 1941 október elején a magyar csapatok továbbindultak keletre, a kijelölt pontig, a Donyecig. Egyes egységek a 200 km-re lévő Izjum városáig is eljutottak, de ekkorra olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a magyar hadvezetés német engedéllyel hazarendelte az egész támadó alakulatot. Viszont a megszálló erőknek maradniuk kellett, sőt további 4 dandárral kiegészülve továbbra is 40 ezer magyar katona maradt a Szovjetunióban.

Az 1941 –es háborús év végére még mindig úgy tűnt Németország mindenütt győzelmeket tud aratni. Azonban már bizonyos figyelmeztető jelek is mutatkoztak: 1941 december 5 –én a Moszkvához már 40 km –re lévő német erők súlyos veszteségeket szenvedve (50 német hadosztály semmisült meg), 150 km-t hátráltak; az USA a Pearl Harbort ért japán támadás után belépett a világháborúba (1941 december 7), és új hadüzenetek születtek. Anglia Magyarországnak, Romániának, Finnországnak; Németország, Olaszország, majd 1941 december 13 –án Magyarország pedig az USA –nak üzent hadat.

Horthy 1942 elejére érzékelte a bel- és külpolitikai hangulatot, a Németország elenni nemzetközi összefogást, mely az 1941augusztus 10 –i Atlanti Chartában jutott kifejezésre, Churchill – Roosevelt, majd szeptember 29 –től Sztálin részvételével, és a kezdődő német vereségeket Moszkvánál. Mindezekből levonva a következtetéseket némileg változtatott politikai irányultságán. Először 1942 februárjában az alsó és felsőház közös ülésén elérte, hogy az idős kora és betegeskedései miatt indokolttá vált kormányzói utód kijelölésénél, neki legyen a döntő szava. Így idősebbik fiát, Horthy István választották kormányzóhelyettesnek. Második lépésként pedig felmentette Bárdossyt. Utódja kijelölésénél abból a körből választott miniszterelnököt, mely Bethlen köré csoportosulva már régóta hangoztatta a németektől való távolodást és a nyugattal való különbékét. Az új kormányfő 1942 március 7 –én – a németellenes és nyugathoz közeledő – Kállay Miklós lett.

Az események közepette, 1942 januárjában a magyar hadsereg – „válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék térségében. Csak Kállay Miklós – aki egyébként is nagyobb távolságra törekedett a németekkel szemben – miniszterelnöksége alatt állították a bűnösöket hadbíróság elé.

Kállay külpolitikai fordulata a belső erők követelése ellenére 1942 tavaszán még nem következett be. Része volt ebben annak is, hogy Hitler új szerepet szánva Magyarországnak, fokozta a ránk nehezedő diplomáciai nyomást. 1942 január 6 –án Joachim Ribbentropp külügyminiszter érkezett Budapestre azzal a kéréssel, hogy a kezdődő német offenzívában jelentékenyen vegyen részt a magyar haderő. Két héttel később pedig Wilhelm Keitel főparancsnok kérte ugyanezt. A magyar kormánynak nem maradt más választása, mint igent mondani szövetségesének. A német kérések mögött egy nagyszabású haditerv állt: Hitler belátva, hogy a több ezer km hosszú szovjet arcvonalon egyszerre nem képesek támadni, a déli hadseregcsoport prioritása mellet döntött.

Az 1942 nyarára tervezett kék hadművelet lényege az volt, hogy a Jelec és az Azovi-tenger közti frontszakaszon áttörve el kell jutni a Donig, majd biztosítva a folyót, onnan kiindulva elfoglalni Sztálingrádot („B” hadseregcsoport), és délen a kaukázusi – bakui olajmezőket („A” hadseregcsoport). Ugyan a hadművelet alatt a leningrádi és moszkvai erőknek csak tartaniuk kellett a frontot, mégis több katonára volt szükség – összesen legalább 230 hadosztályra – az akcióhoz. A németeknek azonban csak 178 hadosztály állt rendelkezésére. A hiányzó erőket így a csatlós országoktól – Romániától, Olaszországtól, Szlovákiától és Magyarországtól – várták. A konkrét megállapodás szerint Magyarország egy teljes hadsereggel, és 5 megszálló hadosztállyal, összesen 207 ezer katonával járul hozzá az offenzívához.

A DONI KATASZTRÓFA

6_15jany_gusztav1.jpgA második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, – a kék hadművelet keretében – az offenzívára kijelölt frontszakasz legészakibb részére kellett hogy felvonuljon, hogy onnan Voronyezs felé törve jusson el, és tartsa a Don partját. (Tőlük északra a 2.német hadsereg már a moszkvai hadseregcsoporthoz tartozott, így nem vett részt a hadműveletben.) A 2.magyar hadseregtől délre a 8.olasz hadseregnek kellett ugyanezt a feladatot végrehajtania. Az olaszok alatt pedig a sztálingrádi akció egységei foglaltak helyet: a várostól északra és délre román hadseregeknek, a város ellen pedig két német hadseregnek kellett felvonulnia. A Kaukázus ellen pedig egy másik teljes német hadseregcsoport indult el. Hitler annyira biztos volt a kék hadművelet sikerében, hogy Rommelt is támadásra biztatta, azt tervezve, hogy ha áttör Egyiptomon, és átvonul a közel-keleti brit gyarmatokon, egyesülhet is a kaukázusi erőkkel. Így 1942 júniusában minden eddiginél nagyobb invázió kezdődött.

A magyarok 1942 április 11 –én sok nehézség közepette – a németek által megígért nehézfegyverek, műszaki felszerelés hiányával küszködve – kezdték meg a frontra való kijutást. A nyár végére a 2. magyar hadsereg elérte a Don vonalát (északon a 3.hadtest, középen a 4., délen a 7.hadtest), és megkezdődtek a hídfőcsaták a három nagyobb (Uriv, Korotojak, Scsucsje) és 5 kisebb orosz hídfő ellen. Bár augusztus 28 –ra korotojaki hídfőt sikeres felszámolták, 25 ezer fős veszteséget szenvedtek. Ráadásul közben megszületett a szovjet-amerikai kölcsönbérleti szerződés (1942 júni 11) aminek hatása, vagyis a jelentősen jobb színvonalú orosz felszerelés bevetése is fokozta a magyarokra nehezedő nyomást. 1942 augusztus 20 –án repülőbalesetben meghalt Horthy István, ami megint csak baljós előjelnek tűnt.

A Sztálingrád elleni ostrom 1942 augusztus 20 –án kezdődött, és eleinte német sikereket hozott. Azonban az ostrom 90.napján, a város felett és alatt az oroszok áttörve a románokon, megkezdték a Paulus vezette teljes 6.,és a fél 4.német hadsereg bekerítését. A bekerített erők felmorzsolása 1942 november végétől 1943 február másodikáig tartott. 1943 január 12 –én pedig megkezdődött a szovjetek nagy voronyezsi támadása, melynek célja az volt, hogy minden délre eső német erőt elvágjanak. A magyarok túl vékony arcvonalon igyekeztek védekezni, aminek eredménye az lett, hogy az oroszok áttörtek és a rosszul felfegyverzett magyar katonák a Donnál katasztrófát szenvedtek. Megkezdődött a hatalmas veszteségeket szenvedett magyar egységek hazatérése, a kijevi összevonási területen keresztül. A 2.magyar hadsereg 120 ezer főt vesztve 1943 áprilisára ért haza, és került ideiglenesen elkülönítő táborokba. Májustól pedig megkezdődött a magyar hadsereg újjászervezése, vagyis a teljes hadosztályokból kialakított Szabolcs hadrend létrehozása. Bizonyos egységek viszont továbbra is elláttak megszálló feladatokat, bár ezek fogyatkozása miatt a fronton is mind többször kerültek bevetésre.

Az 1942 tavaszától érlelődő magyar külpolitikai fordulatot a doni katasztrófa jelentősen gyorsította, de méginkább a minden európai fronton bekövetkező változások.

A keleti hadszíntéren 1943 eleje és nyara között gyökeresen megváltozott a helyzet. Az oroszok 1943 márciusára a Donyec vonaláig jutottak (ahonnan kiindult a kék hadművelet), sőt Kurszknál egy előretört állást is birtokba vettek. A németek itt próbálták meg 1943 július 5 –én megfordítani a háború menetét, és ellentámadást végrehajtani. Azonban az ellentámadás hamar kudarcba fulladt, és augusztusra a kurszki csatát a németek elvesztve, hátrálásra kényszerültek szinte az egész frontvonalon. 1943 végére Ukrajna nagyobbik fele már szovjet ellenőrzés alá került, és felszabadult Kijev (1943 nov.6). 1944 tavaszára pedig az egész Szovjetunióból kiűzték a németeket, vagyis a volt szovjet érdekszférából csupán a Baltikum, Belorusszia maradt német kézen.

A csendes-óceáni hadszíntéren a midwayi csata (1942 június 3), Afrikában Bernard Montgomery tábornok által vezetett El-Alameini áttörés (1942 okt.23-nov.8), és a közben nyugat-Afrikában Eisenhower vezetésével történt amerikai partraszállás hozott fordulatot. A Fáklya hadművelet révén Rommel két tűz közé szorulva, 1943 februárra csupán Tuniszt és környékét birtokolta. 1943 május 12 –ére Afrikát megtisztították a németektől, és megkezdődött a szicíliai partraszállás előkészítése. Az olaszországi partraszállással 1943 július 10 –én új front nyílt, melynek következményeként III.Viktor Emánuel menesztette Mussolinit, és 1943 szeptember 8 –ra kapitulált Olaszország. Bár a németek bevonultak Olaszországba, 1944 tavaszára az olasz csizma egynegyede Nápolyig, a szövetségesek kezére került.

Mindezen változások hatására Kállay Miklós – Horthy tudtával és engedélyével – 1943 februárjától kapcsolatba lépett a nyugati szövetségesekkel. Az első kapcsolatfelvétel 1943 február 7 –én Isztambulban történt, amikor Szent-Györgyi Albert, a demokratikus és liberális ellenzék embere, tárgyalásokat kezdett az angol kormány megbízottaival. Szent-Györgyi a megbeszélésen közölte Magyarország kilépési szándékát. Másodszor, 2 héttel később Szegedi-Maszák Aladár, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője Stockholmban, már az esetleges különbékéről tárgyalt. Döntő előrelépést jelentett a harmadik tanácskozás, amikor 1943 április elején Barcza György volt londoni követ Svájcban előterjesztette az angoloknak, hogy a magyar kormány milyen konkrét feltételekkel képzeli el a különbékét. A jegyzék hangsúlyozta, Magyarország ragaszkodik az 1938 és 1941 között visszaszerzett területeihez, de hajlandó szembefordulni a németekkel, ha a szövetségesek elérik az ország határát. A szövetségesek válaszára öt hónapot kellet várni 1943 szeptember 9 –ig, mialatt felszabadult Ukrajna nagy része, megtörtént az olaszországi amerikai partraszállás, és megbukott Mussolini. A válaszjegyzéket Veress László külügyi segédtitkár vette át Isztambulban. A lényege három részből állt: Magyarország csökkentse Németország mindennemű támogatását, vonja ki minden erőjét a Szovjetunióból, és forduljon szembe a németekkel, ha szövetségesek elérik határait. Egy hónappal később Kállay – a lisszaboni magyar követ útján – jelezte, elfogadja a feltételeket. Ekkor még a politikai vezetés két alternatívában bízott: vagy az olasz front eléri Magyarországot, hamarabb mint a szovjetek; vagy, miként az első világháborúban is történt, a szövetségesek egy új frontot nyitva a Balkánon, jutnak el Magyarországra. Természetesen az oroszok előtt.

1943 november 28 –án, amikor Churchill, Roosevelt és Sztálin Teheránban összeülve fontos döntéseket hoztak, összeomlottak a magyar remények is. Ugyanis a konferencián egy normandiai, és egy dél-franciaországi partraszállásról született megállapodás, vagyis egyértelművé vált, hogy Magyarországot a szovjetek fogják először elérni. Ráadásul a nagyhatalmak másfél hónappal később nyomatékosan fel is szólították a magyar kormányt: kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval.

A NÉMET MEGSZÁLLÁS

A Kállay féle tapogatózások közben, 1943 áprilisában a németek tudomására jutott, hogy a magyar kormány különbékére készül a szövetségesekkel. Amikor Horthy 1943 április 16 –án két napra Klessheimbe utazott Hitlerrel tárgyalni, a megbeszélés fő témája a zsidókérdés, a háborús erőfeszítések fokozása, és legfőképp Kállay menesztése volt. A német kancellár és a magyar kormányzó közt mind a három kérdésben komoly vita folyt. Végül Horthy sikeresen elhárította magyar zsidók kiadását, és a miniszterelnök menesztését is, de a keleti fronton harcoló 100 ezer magyar katona visszavonását nem tudta elérni. A megbeszélés után Hitler számára nyilvánvalóvá vált, hogy Horthyt és a magyarokat más eszközökkel kell a háborúban tartani.Magyarország megszállásának tervét azt követően dolgoztatta ki, hogy 1943 szeptember 8 –án kapitulált Olaszország. Hitler nagyon jól tudta, hogy a nyugatbarát magyar miniszterelnök Horthy támogatásával bármikor kész Olaszországhoz hasonlóan az átállásra. Viszont nem engedhette meg, hogy legfőbb szövetségesének elvesztése után a stratégiai helyzetű Balkán kapujában lévő Magyarországot is elveszítse.

A Margarethe terv elkészülése után, 1944 március 18 –án Horthyt, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök kíséretében ismét Klessheimbe hivatta, ahol minden eddiginél hevesebb vita bontakozott ki kettejük között. Ugyanis Hitler egy olyan nyilatkozatot akart aláíratni Horthyval, mely szerint a német csapatok a magyar kormányzó kérésére vonulnak majd be Magyarországra. Horthy nem volt hajlandó aláírnia nyilatkozatot, sőt lemondásával fenyegetőzött. Ekkor Hitler kilátásba helyezte román és szlovák megszállóerők bevetését is, ugyanakkor arra is ígéretet tett, hogy ha a kormányzó együttműködik a német megszállásban, majd németbarát kormányt nevez ki, akkor a német csapatok hamar kivonulnak az országból. A sarokba szorított Horthy végül belement az egyezségbe, és utasította Szombathelyit, hogy tájékoztassa a magyar hadsereg vezetőit, barátként fogadják a bevonuló németeket. A megszállás előtti napon trójai faló módjára, már bizonyos német egységek vonatokon, átutazást színlelve, Cegléden magyar földre léptek, majd 1944 március 19 –én több irányból 9 német hadosztály vonult be Magyarországra.

Mivel Horthy a megszállás után is helyén maradt, legitimálta a megszállást. Az egyezség szerint 1944 március 22 –én németbarát kormányt nevezett ki, melynek élén a volt berlini követ Sztójay Döme miniszterelnök állt. Áprilistól a szövetségesek elkezdték bombázni az országot. Ekkor kezdődött meg magyar területeken is a háború. A keleti fronton fordulat történt 1944. augusztus 23-án, a román király Antonescu marsallt letartóztatta, és átállt a szövetségesek oldalára.

HORTHY KIUGRÁSI KÍSÉRLETE

8_18horthy.jpg1944 nyarára a németek helyzete erősen megingott a térségben. A szovjeteket nem tudták megállítani, így azok rövid idő alatt eljutottak a Kárpátokig. Ekkor már Horthy számára is biztossá vált a német vereség, és augusztus 29-én megkezdte a kiugrás előkészítését, s erre a feladatra létrehozták a kiugrási irodát. A kormányzó 1944 augusztus 24-én lemondatta Sztójayt, majd helyére azt a Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek, aki az 1. magyar hadsereg parancsnokaként, – így magas rangú vezérkari tisztként (vezérezredes) – jó esélyekkel hajthatta végre az ország háborúból való kiléptetésére és a hadsereg átállására vonatkozó titkos utasítását. Lakatos a kormányzótól kapott parancsoknak megfelelően, szinte rögtön kinevezése után igyekezett a németektől távolodni, és felvenni a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. A kiugrási tervnek megfelelően 1944 október 11-én Moszkvában megkötötték a titkos, előzetes fegyverszüneti egyezményt a Szovjetunióval, ami alapján Magyarország vállalta, hogy az 1937-es határok mögé visszavonul, és hadat üzen Németországnak. (A fegyverszüneti egyezményt Faragho Gábor vezérezredes írta alá a szovjet fővárosban.)

Október 15-én pedig híres rádióbeszédében maga Horthy Miklós kormányzó jelentette be az ország lakosságának, hogy Magyarország kilép a háborúból. A kiugrási kísérlet azonban nem sikerült, a parancsot nem teljesítették a németbarát tábornokok és nyilas tisztek, vagy a fegyverletételi utasítások eleve el sem jutottak hozzájuk. Idézet Horthy Miklós kormányzó, 1944 október 15-én megjelent proklamációjából (forrás: Magyar Távirati Iroda – 1944 október 15.):

„ … Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette … Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük … Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden elleségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani. A honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven, egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni. Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján.”
Horthyt a kiugrási kísérlet kudarca után letartóztatták, és másnap lemondásakor Szálasi Ferencet bízta meg kormányalakítással, aki átvette a hadsereg irányítását is, és november 4-én államfői megbizatást is kapott. Szálasi nemzetvezetői “kinevezésével” kezdetét vette a nyilasok 170 napos (rém)uralma, a budapesti zsidók üldözése, és az ország megmaradt erőforrásainak végső kimerítése.

Ami Horthyt illeti, a háború végét Németországban töltötte. A szövetségesek győzelme után a nyugati hatalmak kezdeményezték Horthy háborús bűnösként való perbe-fogását Nürnbergben, ám végül Sztálin kérésére ebből semmi nem lett, mert a szovjet vezető kijelentette, hogy a magyar kiugrási kísérlet – melynek közvetlen előzménye során a kormányzó 1944 szeptemberének végén békeküldöttséget menesztett Moszkvába (mely küldöttség október 11-én alá is írta az előzetes fegyverszünetet) – mentesíti őt a bűnei alól. (Groteszk módon tehát Horthy végül Sztálinnak köszönhette hogy ‘”csak” száműzetés és nem kivégzés lett a büntetése.)

A NYILAS URALOM MAGYARORSZÁGON

Horthy kiugrási kísérlete után az egyetlen németekhez töretlenül hűséges politikai erő a nyilas mozgalom volt. Szálasi pedig nemzetvezetőként “beváltotta” a németek reményeit, hiszen az országot, annak katonáit és erőforrásait maradéktalanul kiszolgáltatta Hitlernek. Az orosz hadsereg 1944 augusztusának végén érte el a bécsi döntésekkel megnövelt Nagy-Magyarország határát, majd szeptember 23 -án átlépte a trianoni Magyarország határát is. (Az első magyar város, ahonnan kiűzték a németeket Makó volt.) Az első komolyabb ellentámadás szeptemberben Arad térségében indult meg, de kudarccal zárult. Később, Horthy október 15-i kiugrási kísérlete után a debreceni nagy tankcsata (1944 okt.10-19) végleg eldöntötte: az orosz csapatok északon és délen is kijutnak az Alföldre.

1944 októberében a szovjet seregek két hadseregcsoportban (frontban) északon Malinovszkij, délen pedig Tolbuhin vezetésével hihetetlen gyorsasággal törtek előre. A hónap végére Malinovszkij tábornok katonái már a Kecskemét-Nyíregyháza-Ungvár vonalon, míg Tolbuhin egységei Baja térségében a Dunánál állomásoztak. (A Dunán való első átkelés 1944 november 7-én valósult meg.) Válaszul Szálasi totális mozgósítást rendelt el: nemre való tekintet nélkül elrendelte minden 17 és 70 év közötti magyar állampolgár hadkötelezettségét, és együttműködött a németekkel az ország kirablásában. Védekezésül ugyan megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága, vagyis a katonai ellenállás szervezete, azonban vezetőit letartóztatták és kivégezték.

Adolf Eichmann visszatért Magyarországra, s a nyilas Nemzeti Számonkérő Szervezet fegyvereseivel együttműködve folytatta a zsidóság szisztematikus megsemmisítését. A 170 napos nyilas uralom alatt a korábban 200 ezres fővárosi zsidóság hozzávetőleg fele halt meg. Többségük, – körülbelül 70 ezer fő – a halálmenetekben hunyt el, amikor gyalogmenetben Hegyeshalom felé kellett vonulniuk deportálási céllal. További 10 ezerre tehető a bombázások, éhezések és betegségek következtében meghalt pesti zsidók száma, és még 9-10 ezer ember pusztult el a nyilas kivégzésekben. (Gyakoriak voltak a Dunába lövések.)

A nyilas időszakban azonban Szálasi hatalma a frontvonal folyamatos nyugatra tolódásával egyre kisebb területre korlátozódott. A mögöttes területeken – vagyis a szovjet haderő által már megszállt régiókban – már 1944 december 22-én létrejött egy új kormány Miklós Béla – az 1. magyar hadsereg átállt tábornoka – vezetésével. Első teendői közé tartozott a fegyverszünet megkötése, népbíróságok felállítása és egy új földreform előkészítése.

A szovjet hadsereg 1944 szeptember 23 -án érte el a trianoni Magyarország határát, és alig fél esztendőre volt csupán szükségük ahhoz, hogy 1945 április elejére kiűzzék a nácikat Magyarország minden szegletéből. A fél évnyi harcok alatt a német és magyar hadsereg több nagyarányú ellentámadást is indított (Aradnál, Debrecennél, Pest alatt és végül Székesfehérvárnál is), de minden alkalommal szovjet győzelmek születtek. A frontvonal 1944 karácsonyára érte el Budapestet, és ekkor kezdődött meg a második világháború egyik leghosszabb ostroma, mely összesen 50 napig tartott. A főváros végső felszabadulása csak 1945 február 13-án történt meg.

Hitler a háború utolsó hónapjaiban már elveszítette realitásérzékét, így az utolsó ellentámadásokra sokszor értelmetlen módon adott utasításokat. Így történt ez akkor is, amikor a Wehrmacht szinte legutolsó tartalékát a 6. SS páncélos hadsereget – vezérkara tiltakozása ellenére – a nyugati frontról nem Berlin védelmére, hanem Magyarországra vezényelte. A Tavaszi ébredés hadművelet 1945 március 6-án Székesfehérvárnál, 600 német harckocsival (köztük a legendás 60 tonnás Tigrisekkel) indult meg, azzal a merész céllal, hogy a frontvonalat visszanyomják a Dunához. Ám a hadművelet a nagy német páncéloserők felvonultatása ellenére gyorsan kudarcot vallott, és a szovjet csapatok alig egyetlen hónap alatt az egész Dunántúlt elfoglalták. A szovjetek 1945 áprilisára Magyarország teljes területéről kiűzték a németeket. Alig néhány héttel később, április 30-án Hitler öngyilkos lett, és 1945 május 7-én Reimsben Alfred Jodl tábornok aláírta a fegyverszünetet.

Harmat Árpád Péter

Forrás:http://toriklub.blog.hu/2016/10/16/magyarorszag_katonai_reszvetele_a_masodik_vilaghaboruban