Nukleáris taposóakna

Az ötlet 1954-ben merült fel a brit hadügyben, és 1957-re el is jutott addig a projekt, hogy kiadták a rendelést tíz akna legyártására. A fegyver egyfajta vészmegoldás lett volna egy esetleges szovjet invázióra: a Németország területére telepített aknák felrobbantásával a vasfüggöny helyén egy olyan, sugárszennyezett sávot hozott volna létre, ami egyrészt lehetetlenné tette volna a további előrenyomulást, másrészt értelmetlenné az egész hódítást. A terv végig viták kereszttüzében állt, tesztelni is csak nem nukleáris töltettel tesztelték. Végül 1958-ban leállították, a dokumentációját titkosították, és csak 2004-ban került nyilvánosságra.
A Kék Pávát persze nem úgy kell elképzelni, mint a klasszikus taposóaknát, attól még nem indult volna be az atomrobbanás, ha valaki rálép. A földbe ásott 7 tonnás acéltokban bújt volna meg a plutóniumtöltet, és a nukleáris láncreakciót beindító hagyományos robbanószerkezet. A bombát időzítve, vagy távirányítással, öt kilométeres távolságból lehetett volna robbantani. Ezen felül az is beindította volna a robbantást, ha a borítást illetéktelenek megpróbálják felnyitni, vagy az egész szerkezetet megmozdítani.
A legbizarrabb az egész nukleárisakna-tervben az volt, hogy hogyan próbálták megoldani, hogy télen ne fagyjon el a bomba vezérlő automatikája. Az egyik megoldási ötlet az volt, hogy élő tyúkokat zárnak a fegyver házába, élelemmel, ivóvízzel ellátva. A tyúkok testhője egyfajta biológiai fűtésként óvta volna az elektronikát. Ez akkora képtelenségnek hangzik, hogy a dokumentumok titkosításának feloldásakor (ami véletlenül éppen április 1-re esett), a brit sajtó arra gyanakodott, hogy áprilisi tréfa az egész Kék Páva. Az illetékesek sértődötten közölték, hogy ők sosem tréfálkoznak ilyen komoly témában.
Forrás:http://index.hu/tudomany/til/2015/02/14/
Hanula Zsolt