Tűzszerész hivatás

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hat kivonuló egysége járja folyamatosan az országot. Naponta 6-8 feladatot hajtanak végre, vagyis ennyi döglött aknát, föld vagy víz alól előbukkanó lövedéket, bombát hatástalanítanak, területet mentesítenek. A bejelentések mintegy 10 százaléka vakriasztásnak bizonyul, ami érthető, hiszen egy földből előbukkanó rozsdás, hengeres fémtestet könnyű összetéveszteni egy légi bombával.

A bombák felismerése nagyon komoly szaktudást igényel, de még ez is kevés. Mint megbízott parancsnokuk, Szilágyi Zsolt alezredes kérdésünkre elmondta, ezek a katonák a hivatalos képzéseken felül fanatikusan képzik önmagukat. Többnyire szakosodnak is érdeklődési körük szerint (ki a légi bombákra, ki a tüzérségi lövedékekre), ennek ellenére úgy tartják, számukra minden egyes bomba más és más. Nem csak azért, mert nem lehet tudni, a föld alatt töltött évtizedek során a bennük lévő robbanószer milyen kémiai változásokon ment keresztül. Ha például víz jutott a fémtestbe, kristályosodhatott a robbanószer, amely ettől rendkívül érzékennyé válhatott a fizikai behatásokra. Ilyenkor elég egy rossz mozdulat…

Azt sem lehet tudni, hogy vajon miért nem robbant fel annak idején becsapódáskor. Ennek oka lehet akár egy apró gyártási hiba a gyújtószerkezetben, egy sorja, egy beszorult ütőszeg, amely megmozdításra robbanást idézhet elő. A tűzszerész számára a legkritikusabb pillanatok egyike az, amikor a földtől meg kell tisztítani a gyújtószerkezetet és azt ki kell emelni a bombából, miközben csak találgatni lehet, milyen állapotban van. Sokszor a lövedékek, bombák belül teljesen sértetlenek, a gyújtószerkezetet „fémtisztán” őrizte meg az ipari zsír. Hét évtized után is újnak néznek ki belülről, elvileg akár ismét bevethetők lennének – meséli az őrnagy.

Bombahibridek

Már csak azért sincs két egyforma bomba, mert nemritkán előfordult, hogy szovjet bombára német gyújtószerkezetet szereltek, vagy fordítva. A háború végén már mindennel harcoltak, mindent összekombináltak, ami csak a katonák keze ügyébe került, legyen az saját vagy zsákmányolt hadianyag. Óriási szakértelem és rutin kell az egyes részek beazonosításához.

A leggyakrabban felbukkanó világháborús robbanószer a 82 milliméteres szovjet aknavetőgránát, amely egy 275 milliméter hosszú, csepp alakú öntött acél robbanótest, a végén stabilizátorszárnyakkal. Ezek többnyire a földfelszín közeléből kerülnek elő, mint ahogy a másik gyakori lelet a szovjet kézigránát is. A magyar tűzszerészek által hatástalanított legnagyobb robbanószerkezet ellenben egy egytonnás amerikai légibomba volt, amelyet a Lágymányosi híd mellől, a Duna medréből emeltek ki (a bombázók alighanem a déli összekötő vasúti híd lerombolására szánták, szerencsére eredménytelenül).

Érdekes módon ma már nemigen találnak sem gyalogsági, sem páncélosok ellen telepített aknákat. Ennek az az oka, hogy a harcok során elaknásított területeket az 1960-as években, egy nagyszabású program keretében már mentesítették. Ebben az időben több milliót szedtek fel és hatástalanítottak. Időnként még ma is előbukkannak egy kupacban nagy mennyiségben lőszerek, amelyeket többnyire a visszavonulók ástak el, jóllehet a 70-es években az ismertté vált nagy lőszertemetőket már felszámolták.
Az, hogy a nagy mentesítési kampányok és az eseti bejelentések alapján azóta történő folyamatos „tisztogatás” ellenére nem csökken az előkerülő háborús lövedékek és bombák mennyisége, korábban a zöldmezős beruházások nagy számára, ma pedig a számos mélygarázsépítésre vezethető vissza. Ez utóbbiak építése során kerül elő az akár 8-10 méter mélységig a földbe fúródott légibombák sokasága, amelyek többsége 250-500 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. Ezek a rombolóbombák képesek akár háztömbök romba döntésére is. Volt olyan eset, hogy a markológép kanala nemes egyszerűséggel leharapta a gyújtószerkezetet – meséli az egyik tűzszerész, hozzáfűzve, hogy csak a csoda mentette meg a gépkezelő életét.

A tűzszerészeknek a legtöbb gondjuk nem a bombákkal, hanem a lakossági engedetlenséggel, türelmetlenséggel és a katasztrófaturizmussal van. Amíg egy területet nem ürített ki a rendőrség maradéktalanul, a hatástalanítás nem kezdődhet el, és a fegyelmezetlenség miatt ez sokszor a percekben mérhető tényleges mentesítőmunkát órákra húzza el.

A legkorszerűbb eszközök birtokában

A tűzszerész-alakulat ma a piacon létező legkorszerűbb felszereléssel rendelkezik – állították azok a katonák, akik ezeket az eszközöket bemutatták az újságíróknak. Különösen a külföldi missziók követelik meg ezeket, hiszen a háborús körülmények között még kevésbé kiszámíthatók a robbanószerkezetek, különösen azok, amelyeket távirányítással hoznak üzembe.

A magyar katonák kétféle tűzszerész-védőruhát használnak. A könnyű, LDE típusút elsősorban gyalogsági aknák hatástalanításához használják, külföldi missziók során, a szó szerint „nehéz” védőruha (35 kg) az Irakból és Afganisztánból is jól ismert improvizált robbanószerkezetek ellen igyekszik megvédeni a viselőjét. „A tűzszerész legjobb barátja a távolság” – állítja a tűzszerészigazság, ezért az alakulat rendelkezik tűzszerészrobotokkal is, amelyek távirányítással közelítik meg és saját fegyverükkel hatástalanítják a legveszélyesebb robbanószerkezeteket. E masinák képesek a gyanús tárgyhoz kivinni azt a hordozható röntgenkészüléket, amellyel több száz méter távolságból is megállapítható, mi van a belsejében. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a felderítő berendezéseknek, köztük a fémkereső műszereknek, amelyek akár 10 méteres mélységben is megtalálják a földbe fúródott bombát vagy az orvosi műszerekre emlékeztető, szálkamerás eszközöket, amelyekkel az improvizált robbanószerkezeteket lehet felderíteni azok megbontása nélkül. A robbanószer felderítésének legbarátságosabb és talán legérzékenyebb eszköze pedig a keresőkutya, amelyből 19 vizsgázott, minősített példány szolgál jelenleg az alakulatnál, elsősorban külföldi missziókban.

Forrás:http://mno.hu/riport/napi-nyolc-ora-eletveszelyben-1075041