Bomba! Ön is veszélyben lehet!

– Nem tudok semmit, nem is hallottam róla, talán ott fentebb — mondta egy férfi a traktora ablakán kihajolva a Szászberket Jászladánnyal összekötő út mentén, amikor az ellopott bomba felől érdeklődtünk tőle. — Van ott egy tanya, talán ott tudnak valamit — tette hozzá két falat között.
Tovább mentünk és megláttunk egy fiatalembert, aki éppen a zöldborsóágyásokat locsolta az úthoz közel eső tanya udvarán. Mikor meglátott, közelebb jött, és őt is megkérdeztük, hallott-e, látott-e valamit a bombáról?

Hogyne láttam volna! — vágta rá B. Zoltán. — Én szóltam a rendőröknek, miután beszaladt hozzánk a traktoros a szomszédos földről, hogy egy bombát talált. Magam is láttam, jó nagy darab volt, később mondták is a tűzszerészek, hogy ha ez felrobban, biztosan kiszalad a srác alól a traktor… A rendőrök gyorsan ki is jöttek, és körbekerítették, őrizték is, amíg a honvédség emberei meg nem jöttek. Ők megnézték és itt hagyták. De elmondták, nem lehet megközelíteni, mert életveszélyes, addig állt is a munka a területen. Majd egy másik nap visszajönnek és hatástalanítják. De ennek már jó pár napja — jegyezte meg.
A fiatalember elmondta, a tűzszerészek valóban visszamentek a lezárt területre, de a bomba addigra eltűnt. Értesítették a rendőrséget a történtekről, akik azonnal megkezdték az ügy kivizsgálását, hiszen egy éles robbanóeszközről van szó.

— De nem mentek el üres kézzel a katonák — folytatta Zoltán. — Átvizsgálták a földet, és még hat ugyanolyan bombát találtak. Nem is voltak mélyen, úgy húsz-harminc centire a talaj felszínétől. Csoda, hogy eddig nem történt baj, mert ha ezek felrobbannak, akkor kő kövön nem marad a környéken. Igaz, eddig ezt a területet nem művelték, mert víz alatt volt. Most az aszály miatt kiszáradt, és elkezdték a munkákat, erre most jött ez a dolog.

A férfi nem csodálkozik a földben rejlő veszélyen, hiszen jól tudja, hogy a háború alatt itt vonultak az ellátmányt szállító konvojok.
— Ha egy teherautó elakadt, akkor ledobtak egy keveset a rakományból. Ám, amikor menekültek a betörő ellenséges csapatok elől, már nem vitték magukkal, gyakran elásták azokat. Így nem meglepő, hogy így évtizedekkel később előbukkannak a mélyből — mondta.
Mindezeken túl, továbbra sem tudni, ki és hová vitte el a bombát. A rendőrség nagy erőkkel keresi a veszélyes eszközt, de felmerül a kérdés, miért nem őrizték, amíg a tűzszerészek nem hatástalanították vagy szállították el azt?

— A lakossági bejelentést követően, a rendőrség ellenőrzi a helyszínt, hogy valóban robbanószerkezetet találtak-e — adta meg kérdésünkre a választ Pné. K. Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A szemrevételezést követően a helyszínen lévő rendőr értesíti a Magyar Honvédség tűzszerész szolgálatát, ahonnan elindulnak a specialisták a megadott helyre. Addig az egyenruhás biztosítja a helyszínt, de a további biztosítási feladatokat a tűzszerészek határozzák meg. Jelen esetben úgy döntöttek, hogy egy későbbi időpontban végzik el a hatástalanítást. Ez idő alatt tűnt el a bomba, amelyről csak április negyedikén érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére. Azóta folyik a nyomozás.
A szóvivő hozzátette, egyáltalán nem jellemző, hogy megtalált világháborús, vagy egyéb robbanóeszközöket lopnának. Az emberek tisztában vannak a veszéllyel, nem kockáztatnak. Jelen esetben akinél megtalálják a szerkezetet, ellene visszaélés robbanóanyaggal vagy robbanószerrel bűntett miatt indul eljárás, ami két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Már korábban is loptak bombát

A közelmúltban Jászberény külterületéről tűnt el két, második világháborús lövedék. Szintén földmunkákat végeztek a város határában lévő szántón, amikor előkerültek a robbanószerkezetek. A munkagép az egyik hüvelyt kettészakította. A kiérkező rendőrök lezárták, majd körbe kerítették a területet. Azonban, amikorra a honvédség szakemberei másnap a helyszínre értek, eltűntek a lövedékek.

Foorás: www.szoljon.hu

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.