Lőszermentesítés Budapest−Debrecen−Záhony vasútvonal felújítása közben

Az elmúlt héten három alkalommal is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek Örményesre, ahol – a Budapest−Debrecen−Záhony vasútvonal felújítása közben – több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet is találtak. A tűzszerészek július 30. és augusztus 1. között összesen 30 darab 40 milliméteres, magyar gyártmányú légvédelmi repeszgránátot, 14 darab 50 milliméteres, magyar gyártmányú aknavetőgránátot, két darab 75 milliméteres, magyar gyártmányú páncéltörő gránátot és 27 darab 40 milliméteres hüvelyt találtak a helyszínen. A veszélyes szerkezeteket a szakemberek a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Augusztus 1-jén Emődről kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy a település külterületén, egy földút mellett több, feltételezhetően második világháborús robbanószerkezetet találtak az arra járók. A  helyszínre érkezett járőr a megjelölt helyen egy 40 milliméteres, magyar gyártmányú páncéltörőgránátot, egy 37 milliméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránátot, valamint 50 darab gyalogsági lőszert talált, amelyeket a központi gyűjtőbe szállított.

Augusztus 2-án Tárnokra vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei, mivel a vasútállomás közelében, földmunkák közben egy 100 milliméteres, magyar gyártmányú repeszgránátot találtak a munkások.

Augusztus 3-án Ongáról érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tűzszerészügyeletére, hogy a Kavicsbánya-tavon, 30–40 centiméteres mélységben robbanószerkezetet találtak. A helyszínen kiderült, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát volt a víz alatt.

Augusztus 5-én Agárdra vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei, mivel a Holdfény sétányon található szabad strandon robbanószerkezetet találtak. A helyszínre érkezett járőr  megállapította, hogy egy AO–15-ös típusú szükségbomba került elő, amit a tűzszerészek a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítettek.

Forrás:http://www.honvedelem.hu/

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.