Elloptak egy hatástalanításra váró gránátot Szolnok közelében

Elloptak egy hatástalanításra váró aknavető gránátot Szászberek külterületéről; az ismeretlen tolvaj nemcsak a saját életét, hanem a közelében lévő emberek testi épségét is veszélyezteti – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A  második világháborús aknavető gránátot még április első napján találták a település közelében fekvő mezőgazdasági területen. Az MH Tűzszerész Szolgálata a bejelentést követően a robbanótestet szalaggal körbekerítette és annak közelében egy “Vigyázz! Robbanásveszély” feliratú táblát helyezett el.

A szolgálat munkatársai szerda este vonultak ki újra a helyszínre, hogy a hatástalanítást elvégezzék. Ekkor szembesültek azzal, hogy a gránátot időközben ismeretlenek a jelzés és a tiltás ellenére ellopták – közölte a százados.

Hangsúlyozta: a tolvaj nemcsak “életveszélyes játékot” folytat, de az elfogását követően robbanóanyaggal és robbanószerrel való visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt is felelősségre vonják.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy ha bárki megkísérli szétszerelni vagy hatástalanítani a gránátot, akkor nemcsak a saját életét, hanem a közvetlen közelében lévő emberek és értékek épségét is veszélyezteti.

Foorás: dehir.hu

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.